A több mint hat évtizedes múltra visszatekintő Tokaido a karateruhák úttörője.
Az alapító Sugiura Shizuo nagy rajongója volt a harcművészeteknek, közülük is különösen a karaténak, amelynek az 1950-es években – más stílusokkal ellentétben – még nem volt általánosan elfogadott viselete. Mivel Sugiura egyébként is a ruhaiparban dolgozott, úgy döntött: munkáját ötvözi a hobbijával, és formaruhát készít karatésoknak.
Az első példányokat a Japán Karateszövetség (JKA) instruktorai számára gyártotta, akiktől számtalan kritikai észrevételt és hasznos javaslatot kapott. Ezek alapján fejlesztette tovább a terméket, rendkívül sok figyelmet fordítva a ruha méretének, szabásának és súlyának finomítására. Az ennek eredményeként elkészült első karateruha végül igen népszerű lett, Sugiura pedig egyre több megrendelést kapott. Tokaido néven ezért céget alapított: a világ első karateruhákat gyártó vállalatát.
A Tokaido ruhák népszerűsége töretlenül ívelt felfelé, a márka pedig ma is az egyik legismertebb név a harcművész világban, ami elsősorban a kiemelkedő minőségének és megbízhatóságának köszönhető.
Ruhái és kiegészítői ma már nem csak a tradicionális karate híveinek magas elvárásait elégítik ki: a Tokaido méltán népszerű a versenyzők körében is. A világ legnagyobb karateszervezetei – JKA, WKF és WUKF – által akkreditált ruhák egyaránt megtalálhatók a kínálatában.
Legyen szó edzésről vagy versenyről, katáról vagy kumitéről – azon belül is, WKF, ippon, nihon, vagy sanbon shobu szabályrendszerről –, a Tokaido prémium minőségű, tartós és kényelmes ruhákat kínál minden karatékának.